Az első három állítás számomra nem kérdéses. Többévezredes hagyományú természetes építőanyagok; fa és tégla. Itt anyagszerűségüket, szerkezetüket leplezetlenül mutatva; az ajtó, szépen látszó erezetű deszkákból, és vakolatlan, nyers téglafalazat. A deszka is, a tégla is régi, a hagyományos nagyméretű, a vakolat nyomai is láthatóak rajta. Az idő nemessé érlelte az anyagok, felületek megjelenését. Számomra egyszerűen SZÉP. S akkor még az árnyékhatásokról, kék égről nem is beszéltünk.

Mindezt nem csorbítja a kérdés, inkább csak érdekel. Vajon régóta itt állnak kapuként, falként, s valamikor újszerűek, takartak lehettek, az ajtó mázolt, a fal vakolt? Csak pár hónapja tűnt föl, pedig egyik forgalmas utunkon található.

Számomra rejtély. A kapu formálása, ahogyan a különböző méretű deszkákat összeforgatták, a kubizmust idézi. A téglabélyeg felületi megmutatása is mai szokás, minimum utólag behelyezett. Az a gyanúm, hogy az ingatlan gazdája, fölismerve, szeretve a szépségét, régi anyagokból alkotta újonnan ezt a kompozíciót. De ha itt állt is, akkor sem a szegénység csupaszította le a szerkezeteket, hanem tudatos formálás, változás.

Akár így, akár úgy, talán garantálja, hogy nem jön a kovácsoltvas-utánzat és a kent lábazati vakolat.

Ja, egyébként, természetesen hol másutt, mint Miskolcon.